Lassan egy éve már hogy a huszárló megtörten elfeküdt. Mindig bíztunk benne, hogy újra lábra áll, s tovább őrzi az I. világháborúban elpusztult lovak emlékét. Ezen a héten végre bekövetkezett! Kapott a ló új, vaskos lábakat, melyek most egy szobrász keze alatt formálódnak. A szögletes négy oszlop lassan átváltozik kecses lábakká, a mester néha kér egy lovat, nézegeti, méregeti és tovább farag.

 

20150412 161341 816 x 459

Bevallom, nem volt még szerencsém megfigyelni ilyen munkát. Figyelgettem a folyamatot, és találtam néhány hasonlóságot az élet más területével.
Mikor egy új érdeklődő érkezik hozzánk ilyesmi munka vár ránk is. Besétál a lovardába és lóra rakjuk, nézzük, hogy mit lehet majd kihozni belőle, javítunk az ülésén, a lábtartásán, próbálunk némi tudást adni a lovakról. Szerencsés esetben megfertőzzük annyira, hogy ott marad velünk, segít a napi munkában a lovak körül, részt vesz a rendezvényeken. Közben formálódik, alakul és lassan lovast faragunk belőle. Faragtunk néhányat mostanában! Észre sem vesszük közben, hogy ők is farigcsálnak minket, alakítanak rajtunk.
A szülőket is átfaragja ez a kör, anyákból versenybírók, versenyirodások, markotányosnők lesznek, apákból pályaépítők és huszárok. Micsoda átalakulás! Azt hiszem a többségük, nem hitte, hogy szombat délután éppen a pályán fog álldogálni két órát, hogy rudakat pakoljon.


Új ismerősöket szerzünk, méregetjük egymást, aztán megismerve a másikat lassan formáljuk a láthatatlan köteléket. Az idegen ismerőssé, majd baráttá formálódik idővel. Megérti, hogy mit adhat a lovarda, még akkor is, ha soha nem ül lóra.


Lovasok, szülők, barátok. Együtt formáljuk, alakítjuk a lovardát, igyekszünk hozzá tenni, javítani a dolgokon. Egy dolgot nem engedhetünk a lovarda esetében, a területből lecsípni!


Faragni nem lehet tovább!

 

20150412 161341 816 x 459

 

20150412 161320 816 x 459

 

20150412 161308 816 x 459

 

 

comments