Mi számít réginek, meddig új valami? Hogy teremthet hagyományt valaki? Ha valami régi az már automatikusan jó, vagy csak azért mert régi, akkor rossz? És ez a kérdés felmerül az új kapcsán is. Ezeken jár az agyam mostanság.

 

11007588 926147240750721 585930134 n


A Bandérium egy régi egyesület, lassan két évtizede működik, szerepel, díszeleg, vonul, bemutatót tart, zászlót húz-von, versenyt rendez. Akkor nem lehet itt semmi baj. Elégedetten hátra dőlhetek, a Bandérium jó.


A nagy elégedettségem közben aztán végig veszem saját elnökségem hét esztendejét. Az egyesület tagjai bizalmat szavaztak nekem, amit tisztelettel megköszönök. Voltak terveink. Sok megvalósult. Volt, amit feladtunk. Van, ami még mindig terv. A bandérium megalakulása óta rengeteg körülmény megváltozott, saját elnökségem alatt is új kihívásokkal kellett megküzdeni. De itt vagyunk, van ló, van mundér, van huszár is. Megint nyugtázhatom. A Bandérium jó.


De valahol mégis hibát kell keresnem. Ezt vezetőként csak magamban kutathatom, a kritika engem érhet csak. Mindig megtettem mindent? Olykor talán beértem az „egész jó”-val is? Előfordult, hogy a napi rutin végén már bőven elég volt az is, hogy „ezt is letudtuk”? Talán túl sokszor kötöttem alkut magammal. A karusszel, ami a halasi huszárok hírét vitte anno… a hős korban tűzkarikát ugrottunk, aztán egy égő rudat, később egy sima ugrásra cseréltük, majd kivettük az ugrást, a kard verte az oldalunkat… Egyszerű apró lépésekkel mondtunk le saját különlegességünkről. Hiba volt? Hiba.


Hosszú évek óta tervezzük az uniformisok lecserélését. Azt hiszem, Mária Terézia nem díszelegne ezzel a Bandériummal. Bekopogtunk minden ajtón, megragadtunk minden lehetőséget, hogy az egyenruhák büszkén hirdessék a kunok önmegváltását? Többet is tehettem volna.


A hibák haszna, ha tanulunk belőle, ha igyekszünk jobban vizsgázni legközelebb. Ezt várom el magamtól most. Hiszem, hogy több van ebben a csapatban, több van ebben a régi történetben. Kezdjünk egy új fejezetet, erre kérem most a csapatomat. Új rendszer felépítése kell, hogy a régi hagyomány tovább éljen, többet érjen.


Van egy tervem, de várom a Ti javaslataitokat is!

 

11004027 926147140750731 1551586462 n

 

 

comments