A Kiskunhalasi Lovas és Szabadidő Központ Mikulás napi ajándéka volt a lovasoknak, hogy az olimpikon, sok-sok díjlovagló világkupa forduló győztese, Magyarország örökös bajnoka, Dallos Gyula, edzést tartson részükre. A mesteredző, a szombati tréning délelőtti csoportjainak tartott foglalkozásai után, az iskola megújult klubhelyiségében elméleti felkészítést is adott két másik halasi olimpikonnal, Varró Józseffel és Tuska Pállal közösen.

 

dallos cim

 

 

 

Több mint 20 halasi és környékbeli lovas élt az alkalommal, hogy Dallos Gyula mesteredzőtől vegyen leckét december 5-én a lovasiskolában. Rózsahegyi Róbert, a bázis szakmai vezetője fontosnak tartja, hogy sokoldalú képzésben részesüljenek a fiatal lovasok.

„Ez nagyszerű lehetőség volt az idejáró ifjú lovasoknak. Bár jó szakemberek tartanak edzéseket Halason, a változatosság, az új élmények mindig újabb lendületet, motivációt adnak a sportolóknak. Mindenki ingyenesen részesült Dallos Gyula edzéséből, ami szép szakmai ajándék, kedves gesztus a bázist üzemeltetők részéről és nagy számban, 24-en éltek vele.”

Dallos Gyula már a 70-es években is járt Halason, sőt edzőtáborban is részt vett, még military versenyző korában, így jól ismeri a halasi lovasokat és nagy tisztelője a gazdag halasi lovas múltnak. Ezért is volt kézenfekvő, hogy két hazai sportikonnal, Varró Józseffel és Tuska Pállal tartson a gyakorlati foglalkozás után egy beszélgetős jellegű elméleti órát az érdeklődőknek.

Nem elég szeretni a lovassportot, azt ismerni is kellmondta a mesteredző. A lovaglás nehézsége egyedülálló az extrém sportok között. Különlegessége éppen abban rejlik, hogy egy társsal együtt történik a mozgás és ez a partner felépítésben, viselkedésében teljesen más tulajdonságokkal rendelkező élőlény, mint az ember.

A lóval való közös munkában együtt kell megoldani mindent, de ezt csak úgy lehet, ha a lovas nagyfokú ismerettel rendelkezik a lóról. A lovasnak át kell vennie a ló mozgását, úgy hogy az ne nehezítse, inkább könnyítse a közös mozgást. Ismerni kell a ló anatómiáját, hogy azt a 197 csontból álló testet 250 páros és néhány páratlan izomköteg mozgatja, hogy a ló az egy menekülő, csorda állat, amelynek az évezredek alatt kialakult viselkedését ez nagyban befolyásolja.

A ló mindent érez. Érzi a környezete minden változását, azt is, hogy az ember hogyan közelít hozzá, minden mozdulatát lereagálja, még a lovas szívdobogását is érzi. Szóval ezt az összetettséget jó, ha az ember fejben tartja, mert nagyon sokat segít a közös munkában.

A mai foglalkozáson is erősítem a véleményem, hogy nagy szükség van a lovat ismerő lovasokra, akik tudnak bánni a lóval, akik helyesen tudnak bánni a lóval. Manapság mindenki versenyezni akar, ráadásul a felgyorsult életritmusunknak megfelelően, gyorsan szeretne versenyző, élsportoló lenni. Szerintem pedig a legfontosabb, hogy ismerje meg a lovat, a lovaglást, tudja gondját viselni az állatnak és helyesen képezni, felkészíteni a lovat.

Az élsport szép dolog, de maholnap már alig lesz ember, aki a lovat értő módon felkészíti és ebben tudatosabb nevelésre lenne szükség a magyar lovassportban. Az élsportra születni kell, mert valljuk meg, gyorsan felmérhetők a képességbeli adottságok és akinek az van, azzal csak az versenyezhet, akinek hasonló képességei vannak. Ez természetesen egyaránt érvényes emberre, lóra” – mondta Dallos Gyula.

Az egész napos szombati edzésre, Dallos Gyula tréning vezetésére sokan kíváncsiak voltak., többek között az MTVA M4-es televíziós csatornája is. Egy háromfős stáb érkezett Horváth Péter szerkesztő riporter vezetésével, hogy megörökítsék és beszámoljanak a halasi lovas edzésről a magyar sportcsatornán.

Kép-szöveg: Kovács Iván

 

 dallos1

 

dallos2

 

dallos3

 

dallos5

 

dallos6

 

dallos7

 


 

comments